A Józsefváros öreg angyala

Ilona néni maga az árnyas kert, maga a mese, maga az alkotás, maga a letűnt idők bohém művészeinek esszenciája.

M. Szűcs Ilonát van aki művészként ismeri, van aki helytörténészként, van aki anyaként, van aki Martsa István özvegyeként, van aki Nyolcadik kerületi lokálpatriótaként, van aki a Műteremház kis gazdájaként, van aki könyvek szerzőjeként, és van aki mesemondóként.

Ilona néni őrzője a múltnak.

Ismeritek azt az érzést, amikor egy bölcs öregasszony elkezd regélni, és ti megbabonázva, megzabolázva hallgatjátok? Alázattal, csodálattal, büszkeséggel, hogy részetek lehet benne.

Ilona néni, ha mesélni kezdett, egyszerűen átfolyt belénk a múlt, átfolyt belénk a régi hangulat; a kerti asztal körül teázgató, borozgató, filozofáló művészek nyugodt világa. Éreztük a Nyolcadik kerület patkó dobogástól hangos, pezsgő-zajló, vidáman vibráló levegőjét. Meséitől a kertben haldokló gipsz szobrok életet, és értelmet kaptak. A festmények saját személyiséget nyertek. Az agyag tányérok nyári utazások fullasztó melegét idézték. Ilona néni kiszabadította a tárgyakba zárt emlékeket. Zabolátlan, kedves gyermekkori romantika, a Józsefváros öreg angyala.

Ilona néni 2010 április 19.-én meghalt.

Hát ki fog most nekünk tovább mesélni?